Már nem emlékszem, mikor szerettem bele a szódásüvegekbe. Talán egyszer, amikor véletlenül a virágpiacon vásároltam (nem is értem, sosem teszek ilyet 🙂 ), találkoztam egy boltban egy kedves vevővel, aki kizárólag szódásüvegeket díszített fel – hozzáteszem, én megközelíteni sem tudtam eddig az ő ügyességét ez ügyben -, kellő indíttatást kaptam a dologhoz. Jó, jó, de honnan szerezzek üveget? Hétvégén felvetettem a problémát szeretett Apósomnak – nem sok dolog van, amit ő nem tud – és természetesen máris megvolt a megoldás. Néhány házzal odébb, van egy kedves ismerőse, akinek biztos van. Kicsit később már ott is toporogtam “Gábor bátyám” kapujában. A kapu kinyílt, és feltárult a kincsesbánya. Pontosabban egy IGAZI gyűjtögető két szomszédos telekre kiterjedő kupackája. A kupacon belül volt több fészer szerűség – evvel jelezném a kupac méreteit – , több műhely (szódás is), régi mezőgazdasági gépek tárolóhelye,valahol középtájon baromfiudvar, több helyen ötméteres vad bodzabokrok zöldítették a tájat. Igazi grund. Hasonló helyen kezdtem életemet Budafokon, egy raktárterületen, Nagyanyám szolgálati lakása mellett.
Visszatérve a szódásüvegekre, azok is előkerültet. Több évtizede élvezhették a szabad levegőt egymásra halmozva az egyik épület mellett, sárban, napon, éppen mikor, hogy. Némelyikben még víz is volt – gondolom bubi nélkül – 🙂 , kicsit algás is, kívülről inkább moszatos, ki tudja. Minden esetre magamhoz vettem őket némi készpénzért, hazavittem, szétszedtem, kimostam, fertőtlenítettem, majd festettem, dekupázsoltam. Később kiderült, ennél lényegesen könnyebben hozzájuthatok szódás üveghez a neten, de az élmény kárpótolt a sok munkáért.
Azóta többször visszatértem a ..dombra kincset keresni, de ezekről később.
